Ott tartottam ugye, hogy 12 órát aludtunk, háh, délre voltunk piknikre hívva Willliam-ékhez, cseppet elkéstünk. Róla pár szót, ő maga tervező mérnök a B'Twin-nek, a felesége az Aptonia márkáért felelős, szinte hihetetlen, de szombaton, William, kijött az egyik pavé mellé, és egy hatalmas Barbecue pikniket rendezett nekünk, pont félúton, hogy feltöltsön minket egészséges energiával. Asszem még AnSo-nál is jobban belopta magát a szívembe. Vasárnapra a házához invitált minket egy ilyen tipikus angolos francijás, kajálásra, közben a versenyt néztük a tévében, fantasztikus helyen lakik az erdő szélén, a pavé mellett. Voltak ott angol, meg amerikai bringások, mindenki minket ünnepelt, hogy megcsináltuk, csodálatos volt. Beszélgettünk eszegettünk, iszogattunk, néztük a versenyt, megnéztük ahogy szenvednek az Arenberg-en, mert szenvedtek :-) aztán ahogy vége lett, mindenki felállt, és elmentünk, egy pavéhoz ami gyakorlatilag egy köpésre volt a házától, megnéztük ahogy elmennek a profik, majd beültünk a kocsiba, elébük mentünk és megnéztük még egyszer, L'Habre-nál, ami szintén egy nagyon híres pavé. Mondanom sem kell iszonyat gyorsak voltak. Aztán ahogy az utolsó versenyzők csordogáltak, megnéztük, a befutót, élőben, iPhone-on! Kérdem én, kinek volt ilyen rövid idő alatt ennyi csodálatos élményben része, életében? Egyszerűen feldolgozhatatlan, azért is írom le, hátha így kicsit lehiggadok. Akármiért is, számomra, bárhol vagyok a világon, a kerékpársport nyújtja a legeslegfergetegesebb élményeket. Ezen, Mick-kel egyet értettünk, és filozofáltunk is rajta, egyik este nagyon sokat. Nem tudom mi az, de van valami ami a bringásokat össze tartja, és ez egyszerűen csodálatos. A srácok gondoskodtak róla, hogy sose felejtsük, el azt hogy egyszer rászántuk magunkat arra hogy teljesítsük a Paris-Rubaix-t, nem ismertek minket mégis látatlanban úgy kiszolgáltak, mintha valami hercegek lennénk, teljes önzetlenséggel. Úgy érzem sosem tudom nekik meghálálni, örök barátokra tettem szert.
Folyt köv.