A sprint után, előkerültek a pezsgők, óriási fényképezőgép, lementek az utolsó energiaszeletek, már éreztünk, hogy testünk teljesen készen van, csak a bringákat támasztottuk, fáztunk, szomjasak voltunk, megpróbáltunk a lehető leggyorsabban összepakolni, és hazamenni zuhanyozni, szerettünk volna aludni is, de ugye ünnepelni kell, tehát Lille-be mentünk vacsorázni, kicsit készen voltam, de a többiek szintén. Amit az az 5-8000 kcal energiaszelet, zselé, és izotóniás ital művelt a bélrendszeremmel azt nem kívánom senkinek, hozzájött az enyhe láz is, ami már szinte normális. Azért jól éreztem magam a társasággal, éjfélkor ágyba is kerültünk, Alex-nél aludhattunk, nem kicsit mesés házában, de hát designer szegény, nem tehet ő róla, biztos vagyok benne hogy még a kutyát is a fal színéhez választotta. 12 órát szemrebbenés nélkül aludtunk, mi hárman a "külföldiek" úgymond, kicsit tovább együtt voltunk, csak Párizsban váltunk el, jó barátok lettünk nagyon. Hőemelkedésem még két napig volt, izomláz mindenütt, csukló- boka- térd- ízületek még mindig fájnak a seggem sebes, a tenyerem meg a talpam hólyagos, a bringának kutya baja, de ez meglepő volt, a többiek sem szenvedtek gyakorlatilag semmi technikai problémától. Öt defektünk volt összesen kettő még a pavék előtt, kettő az Arenbergen, illetve egy szegény srác defektelt rögtön a velodróm bejáratánál. Azt mondhatom, hogy elég jól fel voltunk készülve, illetve elég jól fel voltunk készítve, mert mindez Alex érdeme, hatalmasat tett, mindent iszonyat precízen megtervezett. Elöl hátul kísérő autók volt, a forgalommal nem kellett küzdenünk, az utat sosem kerestük, mert mindig tudták, ha éhesek szomjasak voltunk, volt elegendő kalória, és mindig elérhető volt, láncot tudtunk olajozni menet közben, annyira pöpec volt. Ha az ember csak úgy fogja magát és odamegy, helyiek nélkül, akkor könnyen kudarcba fulladhat a dolog, így volt ez az előző fixis expedícióval is, volt ugyanis egy csapat akik megpróbálták, volt hatalmas propaganda, volt sok szponzor, még helikoptert is béreltek filmezéshez, de mint kiderült két napba tellett, mire Rubaix-ba értek, sokszor eltévedtek, sőt a végén le is vágták, hogy még világosban odaérjenek. Nem mindegy ám, mi vagyunk ugyanis az első modern kori fixisek, akik együltőben teljesítették a Paris-Rubaix- távját fék és váltó nélkül! Ez mindenképp tiszteletet érdemel, amit meg is kaptunk, úgy, hogy csak úgy néztünk, a minap Párizsban, gondoltuk megnézzük a híres neves Cyclope fixis boltot, amikor bementünk, rögtön összesúgtak "itt vannak a fixisek akit megcsinálták a parirubét a minap..." kedvezményt is kaptunk meg minden, de hogy hogyan ismertek meg az számomra örökre rejtély marad. Híresek vagyunk, na.
Folyt köv.
Találhattok még képeket a Mick blogján is: http://ifeellikealittlekid.wordpress.com/