Hát nem nagyon volt internetem, meg időm sem írni. most sincsen sok. A képen a mai nap vesztese Tom Boonen, ugyanis nem nyert. De nem ez a lényeg hanem, hogy mi volt tegnap! Óriási volt, hatalmas volt, igazság szerint aki nem próbálta sosem tudja meg, ez maga a pokol. A legjobb hasonlat amit hallottam, az hogy helikopterről leszórtak pár követ és azt mondták rá, nesztek pari-rubé, Thököly út ehhez képest sima, olyan szinten egyenetlenek azok a kövek hogy hihetetlen, a kormány öt centis kilengéssel ugrál a kezedben, a markolat olyan mintha egy ráspolyt szorítanál tiszta erővel, a nyereg öl, fáj zsibbad dörzsöl tör, minden amit csak lehet (nem is tudom minek pazaroltam az időt a nyeregválasztással, semmi más nem számít csak hogy erős legyen, a pavékon nincsen kényelmes nyereg) a pedál égeti és iszonyat erővel csapkodja a talpadat, és mindehhez teljes bedobással kell sprintelned, mert ha nem vagy elég gyors csak rosszabb, mindegyik pavét egy sprintnek kell felfogni, a köztük lévő szakaszokon pihened ki magad. Azért beszélek pavékról mert ez volt lényeg, a legnehezebb. Könnyedén letekerek 260 kilométert fixivel ilyen terepen, ilyen csapatban meg pláne, csodálatos csapat volt, de az hogy a táv egy ötöde közlekedésre alkalmatlan, sosincsvége pavékból áll, az akármilyen bringával csinálod kegyetlen. De mosolyogtunk hozzá, nem tudom miért de mindenki vidám volt, néha sírni tudtam volna az örömtől menet közben, amikor a velodrómba értünk, meg egészen kicsi választott el tőle.
