Jelentés

Szóval tegnap, otthon huszadika volt, itt meg csak úgy ünnep, a tegnap délutánt illetve a péntek-szombatot megkaptuk munkaszünetnek, úgyhogy este felé elindultunk bele a városi életbe. Hét óra körül volt valami ünnepség féle, néptánccal, ünnepélyes zászlófelvonással, meg annak a hatalmas méretű zászlónak a hurcolásával, utána a tömeg szét oszlott a a rögtönzött kocsmák (a továbbiakban txosnák) felé. Mi is így tettünk, erről is szólt az este egészen amíg az eső el nem mosta. Viszont szinte minden ismerőssel összefutottunk az este folyamán, az itteni magyarsággal indultunk el, ott összefutottunk egy katalánnal, majd megvártuk a panamait, és tovább mentünk másik kocsmába hogy találkozhassunk az andalúzzal illetve az angólaival. Röviden ennyit a tegnapról.
Ma reggel felpattantunk a vonatra és berobogtunk a belvárosba hogy megnézzünk egy igazi kézzel jáccott pelota mérkőzést, aztán bikával követ vonszoló verseny volt majd kőgolyó emelő verseny, a baszk filharmónikusok koncertje, közben főző verseny, utána elefánt bemutató, majd sakk verseny. És még csak a délelőtt telt el, most éppen tejbegrízt főzünk.

0 megjegyzés: