Larrabetzu project

Jártam végre Larrabetzuban!!! Annak idején a diákcserén, sokat lógtunk ebben a faluban, mégis a nevén kívül nagyon kevés dologra emlékszem. Arra gondoltam hogy ha visszamegyek előjönnek az emlékek, de ez sajnos nem jött össze, nem tudom, hogy minek köszönhetően, talán azért mert sok felújítás volt, talán azért mert sok idő telt el, nem tudom. Egyetlen egy ismerős helyen jártam, erre határozottan emlékszem, valami előadást halgattunk egy ikastolában, emlékszem a hatalmas tömör fa ajtóra, meg hogy belül padok voltak, meg emlékszem a kilátásra, merthogy az előadásból semmit sem értettem, végig az ablakon bámultam kifelé, nem is tudom már miről szólhatott. Volt még a falutól távolabb fent a hegyekben egy kis kőépület ahol az anyukák sütöttek nekünk, tejberízst is ettünk arra is emlékszem, de sajna azt a kunyhót sem leltem meg. Emlékszem még egy modernebb városrészre, azt talán megtaláltam, a frontón van ott, meg egy nagyobb sportközpont, és ennyi. Több emléket nem tudtam összeszedni. De nem adom fel !! Turkálnék mások emlékeiben szívesen, skacok akik ott voltatok! Mire emlékeztek? Vannak képeitek? Lécci segítsetek összerakni ? Kicsi nosztalgia nektek sem árt.

Addíg pár kép, ami ma készült hátha segít felidézni. Az Ikastola:

Larrabetzu

És a kilátás az Ikastolából:

Larrabetzu

Az óváros:

Larrabetzu

Ezekből a pecókból öt volt, félkörben ha ez segít:

Larrabetzu

Nem tartozik az emlékek közé, de ez a kutyán majom, ez a nyavalás dög úgy megkergetett, de úgy... Ha visszamegyek, mert ugye visszamegyek, viszek kolbászt az tuti. Ez a felelmás szemű a heverom lesz, ha teccik ha nem.

csubakkalarrabetzu

Bocs a "csinált" képekért! HDR-izáltam mindet hogy emlékiebbek legyenek d:-)

0 megjegyzés: