Az elmult 24 órában, ha összeadjuk akkor letekertem az Ironman, bringás távját. Ma korán mentem 120 kilcsit tekerni, hogy összejöjjön ugye a "24 órán belül", és annyi bringással találkoztam mint még soha, úgy nagyjából számoltam 200-at, és ezekből csak 6 tudott körül rajzolni: az elején egy fiatalos srác Baqué-s mezben, aztán két sznob Pinarellos, de ők csaltak, mert egyszer lehagytam őket, csak kiesett a kulacsom, vissza kellett forduljak, de nem sokkal később be is előztem őket, aztán nagyon a nyomomban voltak, de nem tudtak megrajzolni, mert egy kissebb csoport bicajos közlekedési dugót okozott az egyik kereszteződében, ugyanis az egyik felük úgy gondolta, hogy megáll a stop táblánál, míg a másik felük meg úgy döntött, hogy nem. Jó magam, nem döntöttem sehogyan sem, vészfék híján ugye, improvizáltam, viszont a két gyökér jócskán visszamaradt, végül vagy egy órán át voltak a nyomomban, pedíg én aztán minden vagyok csak gyors nem. Végül megelőztek, de segítséggel, felszedteek egy nagyöreg Orbeást, az rakta nekik, meg is mondtam mindkettőjüknek, "ez volt az utolsó most már többet nem akarok veletek találkozni", Rajtuk kívül volt még egy triatlonos srác, neki speciel rossz bringája volt, és jól nyomta, aztán volt még kettő akikre nem emlékszem.
Rengeteg ilyen "Pinarellos" van itt, ma láttam belőlük rengeteget, főleg csoportosan kerékpároznak, nem túl eszeveszett tempóval viszont több ezer eurós bicókkal, és überprofi egyen-csapatmezben, meg minden. És amint beérnek egy városba, a legeslegnagyobb gondjuk, hogy találjanak egy "kávézó"-nak nevezett kocsmát amibe beférnek mind, és a bringákat is le tudják támasztani úgy hogy a nézelődő tömeg, kellőképpen szemügyre vehesse őket. Aztán persze virul a fejük, amikor egy lejtőn megelőznek egy fixist, közben annyi közük van az egészhez mint nekem a szippantóskocsikhoz. Na mindegy, birom őket, az a lényeg, de igazán görgőzhetnének, így télen, ekkora hidegben.
Úgy öt órán át voltam nyeregben, az baromi rossz átlag tudom, de "fútt" a szél, tetszik tudni, meg még mindíg ott voltak azok a tetü hegyek. Viszont így ennyi idő után előjönnek, dolgok, tudom már mi az ami működik mi az ami nem, a négy twix egy balaton szelet az egy palotapincsinek sem lett volna elég, vízzel viszont jól voltam, kétszer is meg kellett áljak pössenteni. A klipszes pedáltól féltem, de semmi gáz nincsen vele, simán ki lehet bírni sok-sok órát vele, és nem kattog nem recseg nem nyöszörög, a pálya kormány az nem erre lett kitalálva, vízhólyagos is lett az egyik tenyerem, de nem cserélem le, majd hozzászokok, mi van még.... jaaa. hát a nyerget azt hamarosan odaadom a kutyáknak, hogy játszanak vele, úgyhogy most új nyereg project-be kezdtem. Jó móka lesz, én magam az ügyfeleknek azt szoktam mondani: "ez zsákbamacska, seggfüggő, itt ez a 200 eurós nyereg, megveszed lehet olyan kényelmetlen lesz visszahozod" meg azt is szoktam mondani "nézd meg az enyémet, ránézésre tök kényelmetlen, pedig nem! soha életemben nem volt kényelmesebb nyergem..." hát hazudtam, de attól még a kétszááz eurós nyereg elfogyott.
Ennyit a mai edzésről, íme egy elég régi kép, egy nagyon jó binyiglisről:

IMG_1048

0 megjegyzés: