Így a neve alapján kicsit másra számítottunk. Nagyot csalódtunk mert egyáltalán nem hasonlított a halászléfőző versenyekhez. Kezdjük ott, hogy a spanyolok a bográcson átmentek úthengerrel, mert ilyen lapos lett nekik. A Paellárról meg annyit, hogy az ilyen rizses étel, egy tepsiben főzik ilyen mindentbele elven, gyakorlatilag sok rizs, víz, meg ami belefér, hús tengeri herkentyűk, zöldségek, szabadon mindenki a saját ízlése szerint, plussz egy kis sáfrány, hogy sárga legyen az végeredmény.
A verseny meg inkább fesztivál volt, utólag kiderült olyan 20 ezren voltak, fent a parton, a szikla tetején, a temető mellett. Több hektáros területen, mindenütt sátrak, lyukak a földben a lyukakban tűz a Paellához, a sátrak közt rögtönzött kocsmák, volt ahol az autóból szólt a zene, a sátrakban baráti társaságok műanyag székeken műanyag asztalokkal, fogyaszották a paellát, a 80 százalékuk csont részeg volt, már ebédidőben.
Magáról a versenyről azt hiszem lemaradtunk, azon a híresebb paella főző klubbok versengtek, baszk nemzeti ruhában, mindenféle agyondíszített finomabbnál finomabb paellákkal.
Igazság szerint, nem is ettünk paella-t, sokan voltak de mégis olyan zárkózott buli volt, mindenki el volt a maga sátrába a saját klikkjével, körbementünk, de mivel nem láttunk ismerőst, el is jöttünk, ez azoknak szólt akik tudnak paellát csinálni. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy aki ismerős nélkül megy Aixerrota-ba a paella főző versenyre, az lehet hogy éhen marad.